Hogyan lehetek nevelőszülő?

 

A nevelőszülői munka iránt érdeklődőknek a fent megadott elérhetőségeken van lehetőségük tájékoztatást kérni a nevelőszülővé válás folyamatáról.

 Jelentkezés

Amennyiben nevelőszülői feladatra kívánnak jelentkezni hálózatunkba, kérjük, hogy írásos formában küldjék meg önéletrajzukat, valamint motivációs levelüket postai címünkre (3510 Miskolc, Pf. 563), melyek regisztrálását követően felvesszük önökkel a kapcsolatot, az eljárás megindításához szükséges (adatkezelési, büntetlen előéletre vonatkozó, stb.) nyilatkozatok kitöltése érdekében.

Ezt követően történik a jelentkező alkalmasságának (tárgyi, személyi feltételeinek) a vizsgálata, melyet a két részből álló képzés, a döntés-előkészítő program és a nevelőszülői tanfolyam követ. A nevelőszülői tanfolyam sikeres elvégzése után az igazolás és a tanúsítvány megszerzését követően kerül sor a szolgáltatói nyilvántartásba való bejegyzés kezdeményezésére (működési engedélyeztetésre), majd a nevelőszülői tevékenység megkezdésére.

 

A nevelőszülői hálózatunk folyamatosan várja a nevelőszülői hivatás iránt érdeklődők jelentkezését!

 

Hálózatunkról

Ki lehet nevelőszülő?

Milyen elhelyezési feltételeket kell biztosítani a nevelőszülőnek?

Hány gyermekeket nevelhet a nevelőszülő?

Jár-e a nevelőszülőnek szabadság?

A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyról

A nevelőszülő díjazása